Álmok földjét mindenkik máshogy képzelik,
- Millió mód -, hol vágyaik átélhetik,
De én jártam is ott, saját szemmel láttam,
Egyszerre gyűlöltem, és mégis imádtam.

Meztelen talpam harmatos fű nyaldosta,
Lelkemet a szépség örömmel halmozta,
Szárnyaim nőttek, míg a béke éltetett,
Nem láttam árnyakat, csak tündéreket.

Álmok földje a szép ábrándok őshona,
Lágyan dúdolt a láthatatlan orgona,
Mely elnyomta a bús sóhajok panaszát,
Nem hallhattam a távoli vész-harsonát.

Álmok földje szép, s visszavágyom, bár átvert,
De nékem egy misztikus világot tárt fel,
Hol boldog voltam, s angyalszárnyon repültem,
Még akkor is, ha útvesztőbe kerültem.