Dorkuci birodalma
Menü
 
Belépés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Saját történetek
 
 
Teach me to live and love (COMP, PPHG, 12+)
 
Remember the past (COMP, PPHG, 12+)
 
 
War for the actual love (COMP, DMHG, 12+)
 
Requiem egy szerelemért (WIP, PPHG, 14+)
 
Minden kezdet nehéz (COMP, 12+)
 

A szerelem olyan, mint a szellő! Nem látható, csak érezhető.

(Séta a múltba című filmből)

Exmemoriam - novellafüzér
 
5. Csokibéka vagy tökösderelye?

Igazi családi idill; ez jellemezte Harry Potter, Ginny Weasley és lányuk, Ariadne Potter életét. Ez a három szó végigkísérte a kis család életét immáron három éve, mióta a hollófekete hajú kislány megszületett. A boldog szülők ugyan akkor még nem voltak házasok, de az esküvőre sem kellett túl sokat várni, szerelmüket együtt ünnepelték a barátaikkal, családjukkal. Mégis, ezen a reggelen a vörös hajú boszorkány szemeiben könnycseppek gyülekeztek, ahogy teáját szürcsölve egy könyvet lapozgatott az ebédlőasztalnál. Kezében fényképalbumot tartott, és a mozgó képekről integető személyek az esküvői násznép tagjai voltak, de Ginny hiányolt valakit a képről. Fájó szívvel rakta le az asztallapra a kötetet, majd belekortyolt italába. Ekkor futott be a szobába kócos leánya, és édesanyja háta mögé menekült, ugyanis egy szemüveges férfi üldözte. Jóízűen kacagtak mindketten, az apa felkapta gyermekét, majd csikizni kezdte, mire a boszorkány halványan elmosolyodott, de továbbra is könnyezett. A férfi letette a kislányt, majd elküldte megfésülködni, őmaga pedig leült feleségével szembe.

 

- Hát te már sose nősz fel, Harry? – kérdezte kissé vidámabb, ám még így is rekedtes hangon, mire férje megcsóválta fejét.

 

- Te is tudod, hogy nekem nem volt gyerekszobám, hát most kihasználom, hogy a lányomnak van – nevetett fel a kérdezett, majd hirtelen témát váltott. – Ginny, mi a baj?

 

- Honnan veszed, hogy bármi baj lenne?

 

- Engem nem tudsz átverni, látom hogy sírtál, már csak az a kérdés, hogy miért. Mi bánt, drágám? – A varázsló hangja lágy volt, szinte simogató, zöld szemeiben őszinte aggodalom ült, tekintetével kérlelte feleségét, öntse ki a szívét.

 

- Nem hagy a gondolat nyugodni, hogy mi olyan boldogak vagyunk, míg másoknak nincs családjuk, és még a barátaik is elfordulnak tőlük, csak azért, hogy egy rövid időre ők is boldogak lehessenek. – Harry felhorkantott felesége szavaira, arcán torz fintor jelent meg.

 

- Csak nem arra célzol, hogy Hermionéval igazságtalanul viselkedtünk? Ginny, nehogy azt mondd, hogy te ezek után szoba állnál vele? Emlékezz csak, mit tett! Először is ott hempergett azzal az átkozott alakkal, másodjára pedig elárult minket azzal, hogy nem volt hajlandó aurornak állni. Ne merészeld azt mondani, hogy Ronnak és nekem nincs igazunk! – A férfi tajtékozott a dühtől, szemeiben az aggódásból mély gyűlölet lett, felállt székéről, majd fel s alá kezdett járkálni a konyhában.

 

- Én csak azt mondom, Harry, hogy neki is joga volt a boldogsághoz, még akkor is, ha pont azzal a férfival volt együtt, akit te is és a bátyám is utáltok. Mellesleg, ok nélkül, hiszen annyiszor bocsánatot kért miatta. Ami pedig az aurorságot illeti, gondolj bele, gyűlölte volna úgy végigcsinálni a kiképzést, hogy a két legjobb barátja nem áll vele szóba, és ha ő mindenképpen tanár akart lenni, hagynotok kellett volna. Ráadásul akkor vesztette el a szüleit is, és tudod jól, ezzel együtt mást is. Nekünk, a barátainak, mellette kellett volna lennünk! – Az utolsó mondatot már szinte kiabálta a nő, szívében az emlékek maró érzést váltottak ki, nem tudta feldolgozni, hogy egy barátját elvesztette a két számára legfontosabb férfi konoksága miatt.

 

- Ginny, ha neked ez ennyire fontos, felőlem keresd meg, de akkor engem felejts el! Választhatsz, ő vagy én! – Harry megállt, meredten nézett feleségére, aki újra könnyezni kezdett, szemét marták a sós cseppek, de nem bírta elviselni, hogy férje ilyet mondott neki.

 

- Tudod mit? Szánalmas alak vagy! Hogy mersz ilyet mondani? Hermione a barátom volt mindig is, akkor is, mikor te még más lányoknak csaptad a szelet, ő mellettem állt akkor is, mikor neked fel sem tűnt, hogy a világon vagyok, mindig tartotta bennem a lelket, hogy egyszer majd észreveszel. Ha tudnád, milyen titkokat tud rólam, amikről neked fogalmad sincs. Azzal, hogy most arra kértél, válasszak, életed legnagyobb hibáját követted el. Képtelen vagy felnőni, Harry James Potter, gyerekesen viselkedsz, az előbbi mondatod olyan volt, mintha megkérdezted volna, mit kérek, csokibékát vagy tökösderelyét. Tudod mit? Elegem van abból, hogy akárhányszor Hermione szóba kerül, te nekem rontasz. Elköltözöm, de magammal viszem Ariadnét is, és mindaddig ne is keress minket, míg észhez nem térsz! És ha találkozol a bátyámmal, mondd meg ugyanezt neki is! – Azzal dühösen felállt, lecsapta az asztalra teáscsészéjét, amiből kilöttyent a forró ital, majd zokogva rohant ki a helyiségből.

 

Hálószobájukig ment, utazóládát vett elő, egy gyors pálcamozdulattal összepakolta szükséges dolgait, majd lányáért ment a szomszéd szobába. Neki is pakolt ruhaneműt és játékokat, majd kézen fogta a lányát, és dehoppanált vele az Abszol útra.

 

- Mami, hol a papa? – kérdezte vékony hangon Ariadne, mire Ginny szomorúan tekintett egyetlen gyermekére.

 

- A papának most fontos elintéznivalója van, majd utánunk jön, ha már megcsinálta a munkáját. – Nehéz szívvel hazudott lányának, de kénytelen volt. Kézen fogta csemetéjét, és ládáját vonszolva indult el a Foltozott Üst nevezetű kocsma irányába.

 

 
Idézet

netorian.hu // a megigézett idézet
 
Tikk-takk
 
Kedvenc linkek
 
Dumálda
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Perselus/Hermione novellák
 
Draco/Hermione novellák
 
Lily/Sirius novellák
 
Ron/Hermione novellák
 
 
Lily/James novellák
 
Harry/Ginny novellák
 
Egyéb HP novellák
 
HP versek
 
Számláló
Indulás: 2005-12-06
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!