10.

Meglepődöttség, hitetlenség.

Összefacsarodik a szívem a gondolatra, hogy még egyszer átélhetem ezt a fantasztikumot, de Ő nem lehet részese a boldogságomnak. Keira nem élhette meg, pedig hányszor hallottam korábban, hogy ez a legnagyobb álma. Egy kistestvér…

Kételyek, aggódás.

Minden rendben lesz vajon? Hiszen már nem vagyunk fiatalok, negyven évesen kockázatos a gyerekvállalás. Az orvosok is megmondták, komplikációk bármikor felléphetnek a terhesség folyamán. Hermione azonban hajthatatlan maradt, Ő igazán akarja ezt a kicsit.

Korábban mennyit próbálkoztunk, hogy gyarapodjon a család. Mindannyiszor sikertelenül. Bekövetkezett a tragédia, sorsfordító hatással volt a házasságunkra, s mikor már azt hittünk, életünk végéig kettesben maradunk, csoda történt. Ami egykor nem sikerült, az most váratlan ajándékként szakadt a nyakunkba.

Hermione akárhányszor rám néz, a tekintete nyugtatóan hat rám, mintha azt üzenné, hogy minden rendben lesz, nem szabad aggódnom.

Merlinre, hogy várhatja el, hogy ne féltsem?

Valójában örülnöm kéne, s boldognak lennem, hiszen újra részese lehetek az apaság csodájának. Mégis, addig nem merek remélni, míg meg nem született, s feleségemet egészségesnek tudom. Úgy érzem, könnyebben el tudnék viselni egy halott babát, mintha Őt veszíteném el. Hiszen történhet bármi jó, nem tudnám élvezni nélküle.

Ahogy üveges tekintettel bámulok magam elé, s próbálok pozitívan gondolkodni, ő karomba fészkeli magát. Hallgatom a szívverését, s úgy érzem, a reményt hallom, a boldogságot ölelem.

11.

Felszabadultság, megkönnyebbülés.

Ahogy az apró csöppséget a karomban ringatva sétálok a szobában, s közben a békésen olvasgató feleségemben gyönyörködöm, szívemet újra átjárja az a boldogság, ami tizenhét évvel korábban, Keira születése után. A helyzet változatlan, csupán mi vagyunk mások.

A kicsi Amy a karomban épp ugyanúgy néz ki, mint a nővére, de Ő jóval nyugodtabb baba. Hermione is megváltozott, én is megváltoztam. S ez alatt nem azt értem, hogy megöregedtünk, mert ugyan a külsőnkön meglátszik az évek eltelte, de a lelkünkön még inkább.

Hol vannak már azok a napok, mikor feleségem még attól is rettegett, ha a lányunkat a karomban tartottam, mert félt, hogy tapasztalatlanságomban, még valami kárt okozok benne? Semmivé lettek…

Az idő múlásával kialakult közöttünk egy oly mértékű bizalom, hogy a kételkedés legkisebb szikrája sem égett bennünk a másik döntéseivel kapcsolatban.

Bizalom és szeretet.

Ez az alapja egy jó kapcsolatnak, egy jó házasságnak.

S amióta újra egymásra találtunk, mi erre támaszkodtunk, ez adta az erőt, hogy újra tudjuk kezdeni anélkül, hogy a másikat hibáztatnánk elsőszülöttünk elvesztéséért. Megtanultunk a leckét, és a jutalmunk nagyobb és szebb volt, mint remélni mertük.

Itt tartom a karomban, s Amynek hívják.

12.

Könnyek – az örömé.

Ki hitte volna nem is olyan régen, hogy ez megtörténhet? Talán még a nagy és mindenható Merlin sem. Ahogy végigpillantok kis családomon, elérzékenyülök.

Imádott feleségem ennyi év elteltével is a legszebb teremtés, akivel valaha találkoztam, hiába az ősz hajtincsek, az apró ráncok a szeme szegletében. Még ezt is szeretem benne. Hisz Ő így tökéletes, ahogy van, s örökre az a lány marad számomra, akibe egykoron beleszerettem.

Mellette lányom, egy komoly fiatal hölgy, aki épp oly okos és gyönyörű, mint a mamája. Az én Amy-m. Ahogy vidáman csillogó szemeibe nézek, ugyanazt a pajkos tekintetet vélem felfedezni, mint mikor még a karomban ringattam. Nos igen, vannak dolgok, melyek sosem változnak.

Lányom karjából pedig egy édesen mosolygó kisangyal integet felém, a kis unokám. Amy a sosem ismert nővére után Keirának nevezte el, a nővére után, akit sajnált, hogy sosem ismerhetett. Ők hárman voltak az én legnagyobb ajándékom a sorstól, a csodák az életemben, akik még ebben a nehéz helyzetben is mosolyognak, mert én ezt kértem tőlük.

Csak nekem szabad sírnom, Ők megígérték, hogy nem fognak.

Legalábbis addig nem, amíg még itt vagyok…

Keira is biztosan hasonlót érzett, mint én. Bizonytalanság és félelem. De nem az előttem állóktól tartok, hanem mi lesz azokkal, akiket itt hagyok. Hogy tudják majd feldolgozni a távozásomat, hogy megy majd tovább az élet? Nélkülem…

Lassul a szívverésem, elhomályosodnak az arcok, mindössze a tenyerembe zárt apró kéz melegét érzem. Megpróbál visszatartani, de még Ő sem tud. Ez az az alkalom, mikor már a szeretet és szerelem sem elég.

Hiszen az embernek mennie kell, ha a végzet is úgy akarja.