Epil�gus:

Perselus m�sra sem v�gyott a kietlen este, mint v�gre megfejtse az �vek �ta benne motoszk�l� tal�nyokat. Mi�rt kellett mindennek ilyen m�s m�don alakulnia? V�laszokat akart, de �gy hitte, az egyetlen, aki felelhetne, m�r nem �l.

Lass� l�ptekkel s�t�lt v�gig a temet�ben.

Tekintete f�j�an r�vedt a naps�t�tte horizontra. �gy tetszett sz�m�ra, mintha nem is a f�nyl� �gitest, hanem l�nya mosolyogna fel�. �desen, nyugtat�n, szeretetteljesen. A kisl�ny, akinek a szavai ott zengettek a f�rfi f�l�ben minden egyes nappal, minden �lmatlanul t�lt�tt �jszak�n.

Mikor az egyszer� kis s�rhoz �rt, megt�rten borult t�rdre a f�ldh�ny�s mellett. Kicser�lte a m�r elsz�radt vir�gokat frissekre, s hosszan, elgondolkodva n�zte a f�ldet.

A f�ldet, amelyben ott nyugodott a l�nya.

Sokszor esz�be jutott a sz�rny� k�p, ahogy sz�ntelen arccal, �tharapott nyakkal a karjaiban fekszik Hermione �s… a sz�ve m�r nem dobban t�bb�. Soha.

� olyan okos volt, biztos meg tudn� mondani, mi�rt alakult �gy minden.

- Apa…

� tudn�, hogyan kell feldolgozni a trag�di�t.

- Apa…

� boldog lenne, m�g akkor is, ha � nincs mellette.

- Apa…

Mi�rt hallja mindig a l�ny hangj�t? A lelkiismerete sz�lna?

- Apa!

Perselus az �les hangra meglep�dve kapta fel a fej�t. � volt az, im�dott l�nya.

- Te azt�n semmit nem v�ltozt�l az elm�lt �vekben – mondta l�gy hangon Hermione, mire a f�rfi hitetlenkedve f�rta tekintet�t az egykor barn�n-okosan csillog� szemekbe. – �ppen olyan megkeseredett vagy, mint r�gen.

- Szellem vagy? – Perselus hangja hitetlen�l csengett, mire a l�ny kedvesen elmosolyodott.

- Nem, amolyan oltalmaz� t�nd�r vagyok. Sok �ve, mikor nekem sz�ks�gem volt arra, hogy valaki adjon egy l�k�st sz�momra, �n is tal�lkoztam eggyel, Tear�val. Most az�rt vagyok itt, mert neked is sz�ks�ged van egy kis seg�ts�gre.

- Nekem arra van sz�ks�gem, hogy visszakapjam a l�nyomat! – morogta Perselus, s szemeiben m�rhetetlen f�jdalom gyulladt.

- �n mindig ott leszek neked… a sz�vedben. – Mosolygott Hermione, s gy�ng�den v�gigsim�tott a f�rfi arc�n.

Perselus mondani akart valamit, de a t�nd�r m�r nem volt sehol, l�thatatlanul tovat�nt. K�rdezni akart t�le annyi mindent, mert hitte, hogy a l�ny felelhet neki, de elment, miel�tt k�rdezhetett volna.

Valahogy m�gis megnyugv�ssal t�lt�tte el, hogy a szeretet, ami �sszek�t�tte �ket, �r�kre ott �g a sz�v�ben.

�rezte m�g az arc�n a h�s, szeretetteljes simogat�st, s f�l�ben csengett a b�rsonyos sz�:

- Apa.