Volt egyszer egy lány, aki rossz döntést hozott, s a hibáit nem tudta helyrehozni, talán nem is akarta, mert azzal összetörte volna a szívét a fiúnak, aki szerette őt. Így viszont ő törte össze azét a fiúét, akit ő szeretett, s most a hófehér selyem egy élet hosszára megláncolja... Ezt a novellát natty pályázatára írtam, ahol 3. helyezést értem el legnagyobb örömömre :) Lily/Sirius írás! Fogadjátok sok szeretettel! Pusz: Dorkuci

Volt egy időszak az életemben, mikor sok időt töltöttem a parkban sétálva, s közben gondolkoztam. Mindennapos kérdésekről elmélkedtem, mint, mi lesz velem az iskola elvégzése után, leszek-e valaha szerelmes, valóra váltom-e az álmaimat. Minden alkalommal keserűen kellett megállapítanom, hogy fogalmam sincs, mit hoz a holnap, nem hogy a jövő.

Arra sem számítottam, hogy majd lesz egy fiú, akivel kézen fogva sétálok végig az iskola folyosóin, de közben másért fog dobogni a szívem. Sohasem hittem volna, hogy éppen én leszek majd ilyen kétszínű egy kapcsolatban, pont én, aki mélységesen elítélem a másokkal való játszadozást, azoknak a dróton rángatását, akiket az eszemmel nagyon is szeretek.

Ennyi év távlatából visszanézve elítélem a tetteimet és döntéseimet.

Nem vállaltam az igazi érzéseimet, mert féltem mások reakciójától, rettegtem a kiközösítéstől, amiért szakítani merek a fiúval, aki bálványoz engem, csak azért, mert másé a szívem. Azonban amitől a leginkább megrémültem, mi mást is tehetnék még tönkre? Egy évek óta tartó barátságot.

A barátomét és a szerelmemét.

Kétségek gyötörtek minden pillanatban, de ahogy az idő egyre előrébb haladt, s én nem léptem, úgy vált egyre reménytelenebbé, hogy megtegyem, megvalljam Jamesnek, mást szeretek.

Nem tudom, mit vártam, talán azt, hogy majd magától rádöbben, hogy mi nem illünk össze, s ő akar szakítani velem, talán azt, hogy elfelejtem Siriust, és belé szeretek.

Túl sokáig vártam…

Hideg borzongás fut végig a hátamon, ahogy a tükörbe pillantok.

Néhány perc múlva férjhez megyek, James felesége leszek, és utána már nem mondhatom el az igazat senkinek.

Ugyan, akkor sem mondanám el, ha lehetne.

Szeretem őt, noha nem szerelemmel. Tisztelem, s úgy tekintek rá, mintha a bátyám lenne, holott tudom, ő szívét-lelkét nyújtja ma át nekem. Én azonban csak a szavamat adhatom számára, hogy hű felesége leszek. A szívem örökké Siriusért dobog.

A hófehér selyem úgy simul testemre, mint a bűnös kezére a bilincs. Szorítóan, súlyos terhekkel, vádlón.

Nézem magamat a tükörben, de a felnőtt nő helyett – akit látni szeretnék – csupán egy gyerek néz vissza rám, aki arra vár, hogy megragadják vállait, s alaposan megrázzák, hogy térjen végre észre, és vesse le a bátortalanságát, legyen őszinte. Könnyek gyülekeznek a szememben. Ezeket a cseppeket a gyávaságért, a boldogtalanságért hullatom. Na meg persze Siriusért.

- Lily – hallom az ajtóból édesapám hangját -, itt az idő. – Boldogan mosolyog. Hogyne tenné, elvégre a lány végre férjhez megy. Nincs szívem tönkretenni az örömét, így én is mosolyt erőltetek arcomra, s remegve bólintok.

Még egyszer utoljára a tükörbe pillantok. Könnyeim által homályosan látom, hogy tükörképem arcára beletörődés festődött, ahogy végignéz rajtam. A hófehér selymet bámulja.

Apa karján vonulok végig a padsorok között, de a vendégek arcát nem látom. Az egyik összefolyik a másikkal, a másik a többivel. Egyetlen alakot tudok kivenni csupán, Siriust. Ott áll James mellett, s mintha egy pillanatra az ő arcán is csalódottságot, fájdalmat, beletörődöttséget látnék.

Most már mindegy, az események alakulásán nem változtathatok.

Nem tehetem meg.

Nem is merném.

Mikor James lágyan megfogja kezemet, szemeibe pillantok, s szembe találom magam a perzselő szenvedélyével. Hát ez az, ami nem kell nekem, és mégis elfogadom, elveszem. Pedig biztosan talált volna olyan lányt, aki értékeli, aki megérdemli, aki viszonozza.

Albus szavait csak rezignáltan hallgatom, sorsomat elfogadva.

Add, Merlin, hogy végig tudjam csinálni, és jó feleség legyek! – gondolom magamban, majd pillantásom ismét a James mellett álló szerelmemen pihen meg. – Bocsáss meg nekem, Sirius! Bocsásd meg, hogy szerettelek!

A lélegzet-visszafojtott csöndre eszmélek föl, s látom, hogy körülöttem mindenki engem néz.

Csak egy szónak kell elhagynia ajkaimat, de nehezen sikerül.

Gondolj Jamesre! Gondolj rá, hogy mennyire szeret! Nem akarod összetörni a szívét! – súgja egy hang a tudatomban.

- Igen – rebegem halkan, mire James a ceremónia menetét felborítva hirtelen megcsókol.

A vendégek meghatódottan szipognak, egyesek még tapsolnak is.

Az én tekintetem azonban Siriusra téved ismételten, s fájdalom keríti szívemet hatalmába, mikor látom a szemében megcsillanó könnycseppet.

Gyászol ő is, és gyászolok én is.

A kettőnk szerelmét gyászoljuk, mely sohasem teljesedhet be.

Így tekintünk mindketten a jövőbe.

Könnyek által homályosan.