A magas alak tekintetét az égre emelte, s a csillagokat bámulta. Hirtelen ezer és ezer emlék tolakodott elméjébe, de amint felelevenítette őket magában, el is komorodott. Hiszen az emlékek egyre távolodnak, megkopnak, kifakulnak, csak az érzések égnek továbbra is szívében. Keserű méreggel gyilkolva testét.

A fényes pöttyöket nézte, s közben az járt a fejében, hogy ott van valahol a messzeségben szerelme is. Ott kell lennie, és figyelnie őt, látnia, mennyire szenved a távolság miatt, ami kettejük között tátong.

A távolság miatt, ami mindig is közéjük állt, amiért sohasem lehettek együtt, amiért nem mondhatta el a lánynak, mit is érez iránta valójában.

Lilyre gondolt minden pillanatban az elmúlt hosszú évek során, amit a börtönben volt kénytelen eltölteni. Óh, ha tudta volna bárki is, mit érzett iránta, nem hitték volna, hogy képes őt a halálba küldeni.

Ahhoz túlságosan szerette őt.

Annak ellenére sem szűnt meg sohasem ez a mély érzelme, hogy a szeretett lány a legjobb barátját választotta, és tudta jól, boldogok együtt Jamesszel. Ez volt az ő nagy tragédiája, ugyanazt szerette, akiért Ágas barátja szíve is dobogott.

Sirius bánatosan nézte a csillagokat, melyek úgy csillogtak, mint egykor a smaragdzöld szempár. Elhomályosodott a tekintete, ahogy felidézte magában Lily képét, de sírni képtelen volt. Ahhoz túl mély volt a fájdalma még ennyi év elteltével is, hogy szabadjára engedhesse könnyeit.

Leült a harmatcseppes fűbe, tekintetét elfordította, meredten bámult egy pontot a földön. Nem akart emlékezni, nem akarta, hogy az érzései elgyengítsék, nem akart tovább szenvedni egy beteljesületlen szerelem miatt.

Egy gyengéden simogató kezet érzett a hátán, s megdöbbenésére, mikor felpillantott, a régről ismert, csillogó zöld szempárral nézett farkasszemet.

Lily volt az, kétségtelenül.

Halk, túlvilági szépségű hangon suttogta a szavakat Sirius fülébe:

- Ez így volt megírva a csillagokban.

A férfi válaszolni akart, de mire ajkai szólásra nyíltak volna, az angyali jelenés már el is illant.

Sirius nem volt benne biztos, hogy amit látott, valóság volt-e, vagy csupán képzelődött, de szíve megnyugodott kissé a gondolattól, hogy talán Lilynek is éppúgy fájt, hogy minden így alakult, mint neki.

Ismét a csillagokra emelte tekintetét, és meg kellett állapítania, valóban, az ő sorsuk meg volt írva.

A csillagokban.