Nem csillog napfény a hullámok fodrain,
Varjú károg a ledőlt vár romjain,
Benövi a moha, maga alá temeti,
Emberi kéz a végtől már nem mentheti.

Sötét alak sziluettje látszik amott,
Karjában szép kedvese, ki már halott;
Megtört lelkében gyász ég, szemében könny,
Kínjait nem látja más, csak az örök csönd.

A távolban már nem neszez a szél, süt nap,
Elszáll a varjú, s esőcseppek hullnak,
Elnyeli hangját a bánat néma tengere,
Nem jön többé vissza már drága szerelme.

Meghalt a múlt és maradt a rideg világ,
Elhervadt a réten a legszebb virág.
Elment Ő, ki szíve jegét felolvasztotta,
A nő, ki lelke tüzét fellobbantotta.