A remény mindig velem együtt él,
A nappal fekszik, s a holddal kél,
Az agy tudja, nem lehet, csak a szív remél,
Hogy álmaimban személyed szeretőt cserél.

Engem szeretsz, s fülembe suttogsz,
Szerelmes szavakkal lágyan bókolsz,
S a testem minden pontján szenvedélyesen csókolsz,
Minden pillanatban vágysz, s rám gondolsz.

De mikor kakasszóra kel a hajnal,
Elhagysz, s rám sem nézel nappal,
Mást halmozol el csókjaiddal,
S szerelemmel átszőtt lapjaiddal.

Szemeim vörösen izzanak, mint szívem,
Magányos, s a sértéseid mind elhiszem,
Szemeim sós könnyeit megízlelem,
S a szívem újra meg újra kétfelé repesztem.

Az éjszaka leple alatt újra akarsz,
Bocsánatot kérsz, s velem maradsz,
De ha a hold lenyugszik, újra arra utalsz,
Mi csak ellenségek vagyunk, s megint elszaladsz.