Megborzong a testem, ahogy újra és újra megcsókolsz, s tudod jól, ez az utolsó alkalom. De még tart…

Az utolsó éjszaka, hogy boldogok legyünk. Hogy szeressük egymást…

Szeretlek, ugye tudod? – suttogom füledbe, mire te válaszként magadhoz ölelsz még szorosabban, szinte már fáj. Bőrömet perzseli ujjaid lágy érintése, s saját könnyeim, melyek végigfolynak arcomon, nyakamon, meztelen testemen.

Barátságnak indult, talán még annak se. Álarcokat viselünk a világ előtt mindketten, őrizzük a maszkokat, senki ne lásson mögéjük. Hiszen holnaptól minden más lesz…

A kocka el van vetve… Ezt mondtad este, mikor meglátogattalak. Tudtad jól, a szívem örökké a tiéd, de az életem, a jövőm máshoz köt. Pedig ha szabad lennék, tudom, hogy velem maradnál, de így…

Bár elég lett volna a szerelmem, de te a testemet is akartad. Mondtam volna hát, hogy nem?

Holnap újra minden olyan lesz, mint még délután. Nem leszünk többek, mint barátok. Én más felesége leszek, a te életed viszont épp olyan lesz, mint volt. Újabb és újabb szeretőid lesznek, bárkit megkaphatsz, de szeretni csak én foglak, ezt remélem, tudod jól.

A férjem házában te mindig szívesen látott vendég leszel, ha kételkednél az ígéretben, csak gyere el hozzám, s emlékeztetlek, kiért dobog a szívem.

De a mai az utolsó alkalom, hogy a karodban rálelhetlek a gyönyörre, de amíg a nap fel nem kell, addig a tiéd vagyok.

-         Szeretlek Perselus, örökre – súgom a fülébe, ő vadul megcsókol, s körém fonja erős karjait.

Szemem le sem merem hunyni, csak hallgatom szíved heves dobogását. Te is szeretsz, tudom jól. Még hajnalig a tiéd vagyok. Hajnalig…