Fogalmak, melyeknek nem �rtem a jelent�s�t, csak tudom, hogy l�teznek, de az �n sz�t�ramb�l hi�nyoznak. N�lk�led m�r nincs is es�lyem megismerni, mit jelentenek. Elment�l, itt hagyt�l, �s ez nagyon f�j, jobban mintha meg�lt�l volna akkor, pedig tudom, az �n hib�m. Sohasem mondtam ki, hogy mit gondolok, mit �rzek. Azt hihetted, m�g mindig �gy �rzek, mint az els� napon, de �n akkor sem gy�l�ltelek. Foghatn�m ezt is ap�mra, de nem hazudhatok neked m�g most is. Csak �n tehetek r�la, j�gcsap voltam, vagy kegyetlen �s rideg. Hogyan szerethett�l, hogyan lehetett? B�rcsak elmondan�d nekem. A sz�vembe, mintha t�rt d�fn�nek, gyenge vagyok �s sebezhet�, mert tudom, ezt m�r nem teheted.

Fogalmak, melyeket tal�n most �rtek meg, m�gis t�led tudom meg a v�laszt a k�rd�seimre. Szeretni, istenem, mennyire szerettelek, �s csak most j�v�k r�, hogy nem mondhatom el neked. Egy vil�g v�laszt el t�led, egyetlen szerelmem, �s tudom, sz�momra a hal�l sem lenne megv�lt�s. Mert m�g te a mennyek orsz�g�ban vagy, �n addig a pokol t�z�n �gn�k, m�g m�r csak a hamvaimat rep�thetn� a sz�l. F�lelem �s gyenges�g, egy olyan nemes csal�d lesz�rmazottja, mint az eny�m, honnan is �rthetn� a szavak jelent�s�t. Pedig f�lek. F�lek a holnapt�l, a holnaput�nt�l, �s minden egyes napfelkelt�t�l, mi lesz velem n�lk�led, lesz e m�g valaha helye b�rkinek a sz�vemben, vagy elem�szt a mag�ny �s az �ress�g, mely e sz�rny�, k�nz� testr�szem hely�n tal�lt most mened�ket. Gy�va is vagyok kedvesem, mindig is az voltam. K�nnyebb volt t�ged b�ntani, mint bevallani az igazat. Magamnak is hazudtam, �s most gy�t�r a lelkiismeretem. �n �ltelek meg, az �n hib�m. Bocs�ss meg nekem, dr�ga kincsem.

Mikor el�sz�r mondtad, hogy szeretsz, az arcodba nevettem, �s mindenkinek g�nyosan mes�ltem, hogy milyen szerencs�tlen is vagy. �s sajnos, az az igazs�g, hogy az is volt�l, mert rosszul v�lasztott�l, beleszerett�l az ellens�gbe. Nem engedtem neked, hogy seg�ts, hogy is n�zett volna ki, ha te seg�tesz rajtam. Akkoriban a b�szkes�gem mindenn�l fontosabb volt, b�rcsak el�vettem volna a jobbik eszemet. Eltasz�tottalak magamt�l, de te ezt nem hagytad, mellettem volt�l mindig, t�mogatt�l, szinte fogtad a kezemet, mint a kisgyermeknek az anyuk�ja. Meg tudsz nekem bocs�tani? Abban a pillanatban j�ttem r�, mit is �rzek ir�ntad, amikor elvesztettelek. Nekem kellett volna meghalnom, nem neked egyetlenem. De nem. Neked bizonygatnod kellett a szerelmedet, pedig nekem kellett volna. Vakmer� volt�l, �s az �tok el� ugrott�l, hogy megmentsd az �letemet. A karjaimban tartottam �lettelen testedet, �s m�g mikor a sz�ved az utols�t �t�tte is, akkori is �gy n�zt�l r�m, mint az el�tt. Nem hib�ztatt�l, meghagytad nekem az �nsajn�latot.

Megleck�ztett�l, �s tan�tott�l is, de sajnos t�l k�s�n �rtettem meg mi volt a lecke l�nyege. Az utols� pillanatban is lehetett l�tni szemedben a szerelem l�ngj�t, b�r m�r �ppen csak pisl�kolt, az �n sz�vemet m�g fel tudta meleg�teni, hogy azt�n az er�s sz�lvihar eloltsa az utols� pisl�kol� l�ngocsk�t is. Ahogy fogtalak, r�j�ttem a megold�sra, meg�rtettem, mit jelent szeretni. K�nnyek sz�ktek a szemembe �letemben el�sz�r, v�gigcsorogtak az arcomig, mintha azt akart�k volna, hogy fulladjak bele. Gy�ny�r� arcodra potyogtak szemem keser� nedvei, lemosva a v�rt halv�ny ajkaidr�l. Barna hajad l�gy hull�mai, m�g ekkor is ugyanolyan selymesek voltak, mint egykoron. Nem b�rtam meg�llni, hogy sz�p sz�dr�l ne lopjak egyetlen cs�kot. Az els�t �s az utols�t, de a legszebbet, mit valaha adtam.

M�g most is l�tom �lmomban kecses testedet, vid�m mosolyodat, gesztenyebarna szemeidet, ezek az egyetlen eml�keim r�lad, melyek nem lehetnek �r�kek, senki sem szab�lyozhatja az �lmait, �s f�lve alszom el, hogy ugye veled �lmodok e ma is, �s rettegve nyitom ki hajnalhasadt�val a szememet, rem�lve l�tlak m�g valaha. Ha m�shogy nem is, tal�n ott m�g megbocs�tasz nekem.

Bocs�ss meg, mert szeretlek, Hermione.