Mint ahogy minden történet az első oldalon kezdődik, úgy minden szerelem is az első pillantásnál. Minden mese a végéig tart, épp úgy, mint az érzések a halál pillanatáig. Mikor elindulunk egy úton, ki tudná megmondani előre, hogy hová érkezünk? Ha hajnalban felbukkan a horizonton a nap, tudja-e bárki, milyen utat jár be alkonyatig? Válaszokat csak az idő adhat, de ő makacs némaságba burkolózik, s megőrzi magának a titkokat. A titkokat, hogy az éjszaka mily’ gyengéden ápolja a lelket.

A boltíves ablakon bevilágított a lemenő nap utolsó fénysugara, és a házi feladataik fölött görnyedező fiatalokra vetült. Néhány pillanatig elidőzött a morcosan összeráncolt vonásokon, a pennákat görcsösen szorító kézfejeken, majd a fényes égitest eltűnt a fák mögött, sötétségbe vonva a helyiséget. A gyerekek megkönnyebbülve fejezték be teendőiket, csukták össze vaskos könyveiket, majd jólesően nyújtózkodtak, elhevertek a kényelmes bútorokon. A kandallóban pattogó vidám lángnyelvek szolgáltatták a fényt, s a meleget, ami szívüket is átjárta.

-         Unatkozom.

Halk hümmögéssel válaszoltak valamennyien a kijelentésre, egyikük, másikuk szája elé kapta kezét ásítozás közben.

-         Mi lenne, ha kivételesen időben lefeküdnénk aludni? – vetette fel a kósza gondolatot komoly tekintettel egy vörös hajú lány, mire társai harsány kacagásban törtek ki. Mindössze egy kék szempár mosolygott felé máshogy, s az ajkai szegletében szétterülő kaján vigyorhoz megértés párosult.

-         A prefektuskisasszonynak igaza van, itt az idő, hogy csicsikálni menjünk – gúnyolódott végül a fiú, de szavainak nyomatékot adva hatalmasat ásított ő is.

-         Tapmancs barátom, ezt te sem gondolhatod komolyan – kiáltott felháborodva a mellette terpeszkedő szemüveges barátja, mire a lánytól egy szúrós pillantást kapott válaszul. – De hiszen még csak nyolc óra van, és egyébként is… - Hosszú felsorolás következett volna az alvás iránti érvekként, de végül a lány odahajolt hozzá, s egy csókkal elnémította.

Nem láthatta senki, de a kék szempár féltékenyen villant meg a félhomályban, ahogy a csókolózó párost elnézte. Azonban valahol mélyen elismerően is vélekedett a módszerről, hiszen tudta, barátja oly’ annyira ellágyul az ilyen alkalmakkor, hogy bármire rá lehet venni.

-         Na, húzzunk durmolni – mondta végül a szemüveges srác, s társai egyöntetűen szót fogadva a saját hálószobáik felé vették az irányt.

A kék szemű fiú hosszan, álmatlanul forgolódott ágyában alvást színlelve, míg nem hallotta szobatársai egyenletes szuszogását. Mire meggyőződött róla, hogy mind mélyen alszanak, halkan elhúzta baldachinos függönyét, s nesztelenül surrant ki ágyából. Halkan kotorászott az egyik szekrényben, majd egy önelégült vigyorral arcán magára terítette a meglelt láthatatlanná tévő köpenyt. Talárja zsebébe süllyesztette varázspálcáját és a Tekergők térképét, majd hangtalanul nyitotta ki az ajtót, s settenkedett le a klubhelyiségbe.

Már csak pár diák lézengett odalent, mellettük óvatosan elmanőverezett, végül feltűnésmentesen kisiklott a portrélyukon. A Kövér Dáma méltatlankodva kiabált a láthatatlan szökevény után. A fiú azonban megszaporázta lépteit, s hosszú folyosókat és lépcsőket maga után hagyva érkezett meg a hetedik emeletre egy táncoló trollokat ábrázoló faliszőnyeggel díszített szakaszra. Háromszor haladt el föl-alá, mire a semmiből egy ajtó jelent meg a falon.

Odabent már más is volt, törökülésben ült az egyik fotelben a vörös hajú lány, de amikor meglátta a belépő fiút, felugrott.

-         Alig vártam már, hogy ideérj! – mondta miközben boldogan a karjaiba simult.

-         Remélem, tudod, hogy pocsék érzés látni, amikor Jamesszel smárolsz! – vetette oda foghegyről, de a világért sem engedte volna el a lányt.

-         Sirius, kérlek, ne rontsuk el azzal az estét, hogy a másik szemére vetjük a hibáit. Csak értsd meg, képtelen vagyok szakítani vele! – suttogta könyörgően Lily, miközben a fiú mélyet szippantott a vörös hajzuhatag vanília illatából.

-         A fenének kellett neki is beléd szeretnie, s a fenéért kellett hamarabb szerelmet vallania neked. S a fene azért is, hogy neked olyan jó szíved van, és nem szakítasz vele – tört ki belőle a keserűség, mire a lány csitítóan megcsókolta.

Annyival másabb volt a fiú ajkait érezni az ajkain, mint Jamesét. Annyival különbözött testének minden reakciója akkor, mikor Sirius hozzáért, mint mikor James ölelte.

Amikor járni kezdett Potterrel, nem volt szerelmes, mindössze imponált neki, hogy a kviddicscsapat sztárja éppen neki udvarol, így egyik randevú követte a másikat, mígnem szépen lassan elmélyültek az érzései. Megszerette Jamest, még ha nem is szerelemmel, de mivel tudta, a fiú mennyire odavan érte, nem volt szíve szakítani vele.

Éppen ennek a kapcsolatnak a hatására talált rá a szerelem is Sirius Black személyében, s habár kezdetben a lelkiismerete szörnyen kínozta, mégis belement egy titkos viszonyba. Mindennek már több mint fél éve, azóta a kapcsolatuk már a lehető legmélyebb szerelemmé vált.

A forró csókok, ölelések az éjszaka leple alatt újra visszaadták a boldogságukat, s ki tudták zárni a hangosan tiltakozó lelkiismeret-furdalásukat. Az a szeretkezéssel teli éj édes, mély mámorba szédítette őket, s mielőtt elaludtak volna, üdvözülten suttogták egymás fülébe:

-         Szeretlek.

Az idő őrzi a titkokat, jótékony feledésbe bocsátja őket. A titkokat, hogy egy éjszaka mily’ gyengéden ápolja a megtört lelkeket. Minden szerelem az első pillantással kezdődik, még ha észre sem vesszük, s addig tart, míg a halál fel nem oldoz alóla.