Álmok földje száraz porán lépkedek, nem szállok már,
Hiszen a homokban lába nyomát nem hagyja madár;
A dicskorona, ami egykor röptömön elkísért,
Ma már kihűlt hullócsillag-fény, mely álmomban kísért.

Álmok földje pusztává lett, új csodákat nem nyújt már,
Hosszú napsugarak gyászolnak, eljött a vágy-halál.
Az ihlet lassan ködgomollyá lesz a messzeségben,
Volt-tündérszárnyam szürke homállyá a feledésben.

Álmok földje gyönyörfái kiszáradtak, mint szívem,
Gyengéd sóhajaim szellő hátán már nem repítem.
Mentacseppek sem mossák már könnyáztatta arcomat,
Bárhová lépek a sakktáblán, elvesztem harcomat.

Álmok földjén jártam én egykoron, ma már sivatag,
Vágyfám öntözésével kiszáradt a nagy zuhatag,
S álmok földje semmivé lesz, fám kipusztul a földből,
Nem óv már, mikor egy kéz nyúl a temetőből.