Ahogy v�gigs�t�lt az utc�n, elm�ly�lten figyelte a piros cserepes h�ztet�k m�g� lebuk� Napot. Abban a pillanatban a saj�t sors�t l�tta az �gitestben t�kr�z�dni, mik�nt oly’ magasan j�rt m�r, mi a vil�gmindens�g cs�csa, s onnan csak lehanyatlani lehet. Egyre m�lyebben cs�szik a Nap a horizonton, mint az � �lete az egyre s�t�ted� univerzumban. M�r csup�n n�h�ny f�nynyal�b, ennyi maradt sz�m�ra hossz� �tja v�g�ig.

L�ptei nem vertek visszhangot, ahogy egyenes tart�ssal haladt kereszt�l a f�t�ren. � csak ment el�re, nem �rz�kelte, ahogy karj�hoz id�nk�nt hozz�simultak a szemk�zt l�pked� emberek kezei. Olyannak tetszett, hogy csup�n szellemek sz�m�ra m�sok, kiket nem l�t, nem hall, s nem is �rez. Nem vette �szre m�sok arc�n a sz�nalmat, a sajn�latot. Nem vette �szre, mert semmit nem l�tott a hanyatl� napkorongon k�v�l. Hogy is l�thatta volna a sz�m�ra csak �ttetsz� �rnyakat?

Lassan felkapcsolt�k az utcai l�mp�kat, s a t�volban hat �r�t kongatott az agg templomharang. A f�ny s�padt arc�ra vet�lt, bevil�g�totta a re� v�r� �sv�nyt, melyen v�gig kell haladnia. A harangsz� �gy zengett, mint az utols� �t�let, mely hat�s�ra a sz�v�nek dobban�sa egyre lass�bb, halkabb lett, s � �rezte, k�zeleg az �t v�ge. M�r csup�n n�h�ny f�nyp�szm�nyira j�r t�le.

Elhagyta a f�teret, majd a kis mell�kutc�k ment�n kis�t�lt a v�rosb�l. Nem �llt meg, nem n�zett vissza, l�ptei a hegyek fel� vitt�k. Nem l�tott � senkit, s nem l�tta �t senki, mind�ssze n�h�ny szentj�nosbog�r. A magasan, b�szk�n �ll� f�k m�g�tt let�nt az utols� f�nysug�r, s a Holdat b�s felh�k takart�k el. Kom�tosan szemerk�lni kezdett az es�, s ahogy az els� cseppek v�gigfolytak a kop�r szikl�kon, �gy tetszett, mintha k�nnyekkel gy�szoln�k �t, kit a s�t�ts�g �lelt kebl�re, hogy hossz� �tja ut�n megpihenjen. S�rtak a szikl�k, de ezek m�r a megnyugv�s k�nnyei voltak, s nem l�tta m�s, csak n�h�ny szentj�nosbog�r.