AJÁNLOM AZ OLDALT
Három hónapja történt minden; szerelmével, Tomy Monaghannel sétálgatott kéz a kézben a kellemes őszi napsütésben, a közös jövőjüket tervezgették.
- Amint 18 éves leszel, feleségül veszlek, ezt ígérem! - Tori arcán végigfutott egy mosoly, és megölelte szerelmét. Hosszú percegik álltak így egymás karjaiban, majd a lány a fiú füleibe suttogta:
- Ajánlom is, mert nem tudok nélküled élni! Szeretlek és ez a szerelem éltet. Csak te álltál mellettem a szüleim halála után, csak te voltál nekem, és talán én is most velük lennék, ha az irántad érzett szeretet nem tartott volna vissza az öngyilkosságtól – mondta és még közelebb bújt a fiúhoz, majd magába szívta annak friss citromos illatát. A fiú puszit adott kedvese homlokára, majd lejjebb hajolt és lágyan megcsókolta a fiatal lány ajkait.
- Én is szeretlek, és örülök annak, hogy engem választottál, nem pedig a halált.
- Megérte, jól választottam.
Sokáig sétáltak még, de már egy szót sem váltottak. Gondolataikba merültek, és mind a ketten a közös jövőt tervezték, bár terveiket nem osztották meg egymással. A nap lenyugvóban volt, csodálatos lilás árnyalatot kölcsönözve ezzel az égboltnak. Egyre csípősebb volt a hőmérséklet, Tori pedig elkezdett vacogni, mire Tomy kibújt kabátjából és a törékeny, átfagyott lányra terítette.
- Ideje hazamenned, még a végén megfagysz, és beteg leszel. Gyere kicsim, hazakísérlek! -mondta a férfi gyengéden kedvesének, és egy hosszú barna hajszálat simított a lány füle mögé. Tori némán bólintott, bár nem akarta hogy szerelme egyedül hagyja megint, vágyott a közelségére.
Lassan befordultak a St. John Streetre és sétáltak még két percig, majd megálltak a 19. ajtónál. A fiatal lány felpillantott kedvese arcára, végig simított puha bőrén, ezzel érintve a bársonyos szőke hajtincseket. Végül belenézett a gyönyörű éjkék szemekbe. Szavak nélkül is értették egymást, tudták, mit érez a másik, de mégis kitárták egymás előtt legféltettebb érzéseiket:
- Szeretlek! - egyszerre mondták ki a bűvös szót, mire mindketten nevetni kezdtek,
majd Tomy lehajolt féltett kincséhez, előbb megcirógatta leheletével az arcát, majd ajkai elkezdték keresni a lány ajkait, és mikor rátaláltak, hosszú, szenvedélyes csókban forrtak össze. A fiú elbúcsúzott kedvesétől, majd megvárta, míg párja belép az ajtón, és ő is elindult hazafelé.
Mikor Tori belépett az ajtón, még hosszú másodpercekig állt az előszobában gondolataiba merülve. Boldog volt, végre megnyugodott, hiszen tudta, szerelme igazán szereti őt. Lassan elindult a konyha irányába. Mikor belépett az ajtón, hirtelen hatalmas robajt és zörrenést hallott az utcáról. Szörnyű érzés kerítette hatalmába, és gondolkozás nélkül rohant a bejárati ajtó felé. Feltépte az ajtót, és tragikus látvány tárult szemei elé. Az úttesten feküdt szerelme vérben úszó teste, és az őt elgázoló autóból akkor kászálódott ki egy - szintén több sebből vérző - fiatal férfi.
- Te jó isten! - a gázoló csak ennyit tudott mondani, és kezdte tárcsázni a mobiltelefonján a mentők számát. Arcán látszott a kétségbeesés.
Tori sírva rohant szerelme mozdulatlan testéhez, szőke haja vörösre színeződött a fejéből patakként csorgó vér miatt, arcbőre falfehér volt. A fiatal lány zokogva próbálta magához téríteni a férfit, de ő már többször nem nyitotta föl szemeit, többé nem lehetett látni éjkék szemeiben a szerelem lángját. Mikor ráébredt a lány, hogy a kedvese halott, már nem próbálta visszatartani könnyeit, azok kövér cseppekben hullottak az élettelen testre, melyet szorosan magához ölelt. Hosszú percekig tartotta karjaiban szerelmét, és belül egyre üresebbnek érezte magát. Egyedül maradt. Körülbelül öt perc múlva érkezetek a mentők és a rendőrség. Egy középkorú nő próbálta eltámogatni a helyszínről a teljesen összeomlott lányt, de Tori egyre csak szorította kedvesét. Nem tudott mit tenni, mikor egy nyugtató injekciót fecskendeztek belé, melynek következtében elájult.
24 órával később tért magához a korházban, ahonnan nem engedték ki a következő két és fél hónapban idegösszeomlás miatt. Teljesen maga alatt volt, minden pillanatban Tomyra gondolt. Folyton kérdezgette a doktorokat, mikor engedik végre haza. Végül "szabadulása" napja két héttel karácsony előtt következett el. A karácsonyt nem bírta egyedül tölteni, üres volt belül, a mindennapi teendőit is, mint egy robot végezte. Kívülről nem tűnt volna fel senkinek, mit érez a lány, csak lesoványodott alakján és sápadt arcán látszott a fájdalom. Belül viszont tombolt, megőrjítette a fájdalom. Az elmúlt két hétben minden nap látogatta szerelme sírját, akárcsak ezen az estén, szent estén.
Mikor belépett a temetőbe, szemeit végigfutatta a sírokon, mindet virágok lepték el és mécses égett rajtuk. Megnyugtatta a dolog, hogy egy árva lélek sincs sehol, nyílván mindenki a szeretteivel tölti az ünnepeket, csak ő nem. De talán mégis, hisz minden szerette itt feküdt valahol a föld alatt, valamelyik hó fedte sírhalom alatt. Öt perces séta után megállt az egyik sír előtt. A fejfát hó takarta, ezért letörölte a hideg jégkristályokat, és megtalálta a keresett írást:
"Itt fekszik Thomas Monoghen, élt 18 évet. Béke poraira!"
Tori meggyújtott három gyertyát, és elmondott egy imádságot. Szeméből kicsordult egy könnycsepp, ennyit tudott már mindössze hullatni, hiszen annyit sírt az elmúlt időszakban, hogy kifogyott a könnyekből.
- Boldog Karácsonyt, Szerelmem! - suttogta halkan, miközben vacogott, de folytatta - Emlékszel, mikor azt mondtam, már csak a szerelmed éltet, csak miattad élek? Már nincs értelme élnem, nem vagy itt nekem. Azt ígérted, feleségül veszel, de nem tartottad meg az ígéreted, bár tudom, nem a te hibád. Hiányzol! - szeméből újabb csepp gördült ki, végig buckándozva a fiatal arcon, majd elbújt az ajkak szegletében.
Közben zsebében kutakodva meredt maga elé, majd kihúzott belőle egy zsebkendőbe csomagolt hosszúkás tárgyat. Szép lassú, precíz mozdulatokkal kezdte kibontani a csomagot, melyből egy tőr csusszant ki. Vékony ujjával végigsimított az éles tárgyon, majd újra megszólalt - Szeretlek a túlvilágon is! - ezután megmarkolta a kis fegyvert, és szíven döfte magát. Kis csíkokban folyt ki a vérvörös nedv a lány testéből a csodálatos tiszta havat pirosra festve. A lány haláltusája gyorsan véget ért, végre lelke megnyugodott, és a túlvilágon újra rátalált szerelmére.
Évekkel később, ha valaki a temetőben sétált, és a fejfákon levő szövegeket olvasta, egy mohákkal benőtt keresztfán ezt olvashatta:
"Itt fekszik Thomas Monoghen, élt 18 évet, és Victoria Smith, élt 16 évet. Béke poraikra!"
